Weiner Sennyey Tibor

Az alkotói ösztöndíj alatt a tervem az volt, hogy a saját magam alkotta elbeszélői minőséget és módot, ha úgy tetszik „írói hangomat” egy regény témájához és történetéhez illesszem, amely Békássy Ferenc életéről szól. Mindeközben napirenden tartsam Békássy Ferenc életét és művét, sőt kontextust, olvasókat teremtsek neki. Békássy Ferenc 1915-ben, huszonkét évesen esett el huszárként az első világháborúban, előtte a Cambridge-i egyetem diákja volt, Angliában és Magyarországon a kor elitjével tartotta a kapcsolatot, magyarul és angolul is írt. Halálakor a Nyugat több nagy írója megemlékezett róla, majd elfelejtették. Egybegyűjtött művei szerkesztésemben jelentek meg 2018-ban.

Békássy Ferenc személye révén elsősorban az első világháború európai előzményeire és következményeire, továbbá az azt követő huszadik századi eseményekre tudtam figyelni és a figyelmet irányítani. Vizsgálatom tárgya tehát nem csak maga Békássy Ferenc volt, hanem az elmúlt évszázad szellemtörténeti alakulása, különösen egy-egy személy életének bemutatásán keresztül prózában, esszében, tanulmányban és előadásban egyaránt. Elsősorban azért, mert úgy éreztem, hogy nem teljesen érthetjük meg jelenünket, önmagunkat, környezetünket és a világot, ha nem tudjuk honnan és miből jöttünk, különösen igaz ez a közelmúlttal kapcsolatban. Mint író, esszéista olyan „hősöket” kerestem magamnak – vagy ők találtak meg engem, ezt máig nem tudom eldönteni –, akinek az élete és életműve szorosan összeforrt, akikkel az olvasók könnyen azonosulnak, s akik ott voltak, vagy legalább reflektáltak a magyar törtélem egy-egy nagyobb fordulópontjára. Ezért szorosan összefügg Békássy Ferencről írott művemmel mindaz, amit a vele egy időszakban született, ám hosszabb élettel megáldott, és a magyar szellemtörténetbe így mélyebben beágyazódott Hamvas Béláról, és tanítványáról, Weöres Sándorról írtam.